Az elme irányítása

Tetszik vagy sem: a boldogsághoz semmi más nem kell, mint eldönteni, hogy mit szeretnék. Egy nagyon vidám bejegyzést szerettem volna írni emelkedett hangulatban, de addig halogattam még elérkezett egy számomra meghatározó évforduló. Azt érzem most kell igazán erősnek lennem és gyakorlatba ültetni azt, amit "tanulok". Ezért ma írok, mert ma van kereken 10 éve, hogy nincs velünk a nővérem. A blogírás elkezdése előtt csak ezen járt az eszem. Minden emlékem olyan élénk, mintha tegnap lett volna. Ezt az űrt nem lehet pótolni. A hiánya, a szomorúság és az aggodalmam mások fájdalma miatt teljesen természetes. A probléma ott kezdődik, ha ezek az érzések teljesen átveszik a hatalmat felettem. 

De milyen változás történt eddig? Hogyan tudom Én irányítani az elmém?
A változás csak akkor történik az életünkben, ha megváltoztatjuk a gondolatainkat, érzéseinket és a tetteinket.

Ki vagyok én? Milyen szeretnék lenni?
Sokszor úgy érzem, hogy elvesztettem Önmagam. Lehet okokat keresni, de talán célravezetőbb, ha arra gondolok, hogy milyen szeretnénk lenni. A düh és csalódottság a traumákért, a "betegségemért", vagy mert nem kapok meg olyan dolgot, amire nem is biztos, hogy valójában vágyom, nem szolgálnak engem. Megértő és megoldásközpontú hozzáállással viszont annál többre vihetem. Pontosan jól tudom, hogy szorongó típus vagyok és túlgondolok dolgokat. Már felismerem, amikor előjön belőlem a dühös és magányos kislány, aki totál pánikban van és egyre gyorsabban tudok reagálni. Felemelő érzés felismerni, hogy a megváltozott viselkedésem képes változást hozni. Elég csak egyszer máshogy reagálni, mint a megszokott és új kapuk nyílnak meg.

Nem függhetek mástól!
Szerencsések vagyunk ha van támogató, szerető családunk, barátaink vagy párunk. De egyedül is teljesnek kell lennünk. Néha muszáj egyedül lenni, hogy önmagunk lehessünk. Lehetnek ezek órák, hetek vagy hónapok. Nem függhet a boldogságunk mástól. Lehetnek vágyaink, ami mással lehet teljes, de ahhoz nekünk is tenni kell. Ha konfliktus vagy nehézség adódik: tegyük fel a kérdést, hogy én mit tehettem volna másképp? De amit tanácsolnék, hogy tényleg vizsgáljuk meg mi a problémánk. Igen... a múltban bántottak vagy történtek olyan dolgok, ami felett nem volt ráhatásom. De az már elmúlt és nem szabad, hogy befolyásolja a jelenlegi életem és egyedül én tartom életben azzal, hogy felidézem. Fel is tehetjük  a kérdést: jó dédelgetni a fájdalmas emlékeket vagy képesek vagyunk megválni tőlük? Szeretnénk-e egyáltalán ?

Figyeld meg mi zavar !
Egyrészt el kell fogadni, hogy nem képes mindenki egyenlő empátiával kezelni az én problémáimat. Szerencsés esetben a másik fél nem élte át ugyanazt mint én, illetve természetünkből fakadóan is eltérőek vagyunk. Nem is várhatom el a megértést, viszont értékelni kell, ha valaki a "saját szintjén" támogat és tudatában kell lennem, hogy megnyugtatni igazából saját magam tudom elsősorban. Néha egy jelentéktelen esemény képes bekapcsolni egy pánikgombot, ami borzasztóan negatív érzelmeket képes kiváltani belőlem. Egy ilyen esetben megfogalmaztam, mi a "probléma" ami ennyire zavar és rájöttem, hogy tulajdonképpen  értelmetlen. Én pedig milyen régóta pörgök ezen... Jó... pontosítok: minden "apróság" mögött egy annál sokkal mélyebb dolog rejtőzik, de teljesen haszontalan ebben bennragadni. Megkérdeztem magamtól, hogy MIÉRT ZAVAR EZ? Az volt a válaszom, hogy nem tudom, butaság és onnantól kezdve, ami visszatérő rossz érzést váltott ki belőlem, az egyszerűen megszűnt. Azért, mert egyszer elemezni kezdtem az egészet egy sokkal erősebb és tárgyilagosabb önmagammal.

Tehát a lényeg: Van választásom!
A jelenlegi helyzet egy állapot. Ami felett nincs befolyásunk azt el kell fogadni, de amit irányíthatunk és ahol van választásunk, ott még rengeteg lehetőség van ! Nem azt mondom, hogy azonnal el kell dobni egy barátságot, egy munkahelyet vagy egy párkapcsolatot. Nagyon bölcs dolog mindent megtenni a működés érdekében és nem eldobni valamit, hanem megjavítani. Célszerű azonban megfogalmazni, hogy meddig megyünk el, meddig várunk még. Ne legyen kényelmes vagy biztonságos a megszokott! Legyünk bátrak és  lépjünk ki a komfortzónából még akkor is ha ehhez nekünk kell változni!

Ahogy SJ Gillihan megfogalmazta:

G O N D O L K O D J !

C S E L E K E D J !

L É GY  J E L E N !